Papírszívecskék

Büszkeségemet rugdostam
magam előtt a porban
mint kavicsot...
engem az élet kicsapott,
kit szerettem becsapott;
nincs időzített boldogság,
se öröm, se igazság,
se közös bűn, ha közös a kés,
se fájdalommentes gyógyító kezelés;
én sohasem hittem volna,
hogy mindennel dacolva kitárt 
karokkal megyek a Pokolba, 
mert szerelmem végül keresztre feszít;
két szemed ollót merít 
lelkem rajzlapjába

(s te, gyáva!)

kivágod lassan papírszívecském - 
és én hiába menteném...
nem ég el, mert sűrű könnyeimben ázva
szétfoszlik, mint éjjelem csillagporos álma,
riadtan ragyogó szentjánosbogárka
egy kegyetlen gyermek durva kezében.