Napszédület

Hullámok alá hajolva láttam,
Mint süllyed el tekinteted
A szeretetlen csöndben, hol bátran
Mit elő nem írtak, azt teszed. 

És láttam, mint halványul el
A harcos éj ölén a horizont.
Homlokod mögött büszke tájra lel
A közönyös Nap, ha vért is ont. 

És láttam könnytócsában ázva,
Mint mardossa holt lelked az ár,
Hogy porlik el a kőszikla lába,
Ha felsebzi a túl sós szemhatár. 

És láttam, sok talmi kincsre leltél,
Alattuk vacogott ijedt kis életem,
A múlt hordaléka alól kiemeltél
S óceán-szemed lett tengernyi végzetem. 

És láttam: végtelen-gyöngéden
Hajtottad víz fölé hófehér ajkamat,
Hogy túlélve mindent - csak téged nem -
Hullámsírba rejtsd fénytörött arcomat.

2000. március